#bolognai rendszerben

Felsőoktatás Eduline

Bolognaiak a munkaerőpiacon: nyeretlen háromévesek?

Öt éve vezették be az egész felsőoktatásra kiterjedően az új típusú, kölün alap- és mesterképzésből álló felsőoktatási rendszert és a nagy kérdés már akkor is az volt, hogy hogyan fogadja majd az alapképzés után a tanulmányaikat befejező diákokat a munkaerőpiac. Most kiderült.

Felsőoktatás Eduline

Egyetemi lemorzsolódás: menethibák

Fölöslegesen zsúfolt órarendek, gyengén felkészült elsősök, egyebek mellett ilyen okok miatt nagy a lemorzsolódás a bolognai rendszerben – derül ki egy ELTE-vizsgálatból, amit a HVG ismertetett.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.